Megunhatatlan téma: ebtartás
Ugyan nem sok idő telt még el ebből az évből, viszont annál több, a település utcáin kóborló ebet fogtak be közmunkásaink. Miután ezen ebek többsége rendelkezett transzponderrel (chip), az azonosításuk után a gazdik – még első alkalommal – büntetés nélkül visszakapták állatukat. Jelzem, ezt a módszert a jövőben egyre kevésbé fogjuk alkalmazni, mivel azt látjuk, hogy a pozitív hozzáállásunk híre elterjedt, és egyre többen „felejtik” el becsukni a kaput, illetve nem figyelnek oda, hogy ebük a közterületre ne kerüljön ki. A jövőben a közterületen talált és befogott kutyát elvitettetjük és csak az Alpha-Vet telephelyéről lehet majd őket elhozni, természetesen a szállítási és tartási költség megfizetését követően. És ezzel még nem lesz vége renitens ebtulajdonos viszontagságainak, ugyanis állatvédelmi bírság kiszabására is sor kerül.
Minden ebtulajdonos csak addig játszik a tűzzel, amíg komoly baj nem származik abból, hogy kutyája közterületen kóborol, riogatva, ugatva a járókelőket és a bicikliseket. Vannak olyan utcák, ahol szinte mindennapos eset, hogy „valaki” kutyája kint van a közterületen. Az ilyen „valaki” annyival elintézi az ügyet, hogy: „az én kutyám egy igen aranyos, jámbor, az az ég világon senkit még nem bántott, nem árt az senkinek”. Üzenem, ez nem elintézési mód. Soha nem lehet tudni, hogy egy állatból bizonyos illatok, hangok és egyéb más hatások mit váltanak ki, mikor válik az édes kicsi kutyuli vadállattá. Már csak az a kérdés, hogy melyikünk lesz ilyenkor rosszkor, rossz helyen.
Felhívom tehát ezúton is az állattartók figyelmét arra, hogy tartsák be az állattartás alapvető szabályait, ebüket zárt helyen tartsák és minden eszközzel akadályozzák meg, hogy az eb a közterületre kikerülhessen.
Kacsa
Téves az a hír, hogy „öreg” kutyát nem kell transzponderrel (chip) ellátni, beoltani veszettség ellen, illetve nem kell utána ebrendészeti hozzájárulást fizetni. Amennyiben az ilyen „öreg” eben kívül nincs más eb az állattartó birtokában, alapesetben sem kell érte ebrendészeti hozzájárulást fizetni, mivel a képviselő-testület döntése szerint 1 kutya mentes az ebrendészeti hozzájárulás megfizetése alól.
Kérem, szíveskedjenek érdeklődni inkább, mielőtt rossz információk alapján döntenek és nekünk okozva több munkát, maguknak okoznak bosszúságot. Még mindig igaz, hogy az állattartó köteles:
a) minden három hónaposnál idősebb ebet - a tudományos-kutatási és laboratóriumi vizsgálati célból zártan tartott állatok kivételével - veszettség ellen saját költségén az állat állat-egészségügyi felügyeletét ellátó szolgáltató állatorvossal beoltatni az alábbiak szerint:
aa) a három hónapos kort elérteket 30 napon belül,
ab) az első oltást követően 6 hónapon belül,
ac) ezt követően évenként.
Az a szabály is változatlanul érvényes, hogy négy hónaposnál idősebb eb csak transzponderrel (chip) megjelölve tartható. Látható, hogy az eb kora csak ezen szabályok esetében került meghatározásra.
A hivatkozott jogszabályok alól csak jogszabály adhat felmentést, így alapesetben ezen szabályok minden kutyatartó esetére igazak és kötelezőek. Mi folyamatosan ellenőrizzük a rendelkezésünkre álló számítógépes adatbázist, és aki nem vallotta be a kutyáját, az eb nem rendelkezik transzponderrel, illetve nincs beoltva, felszólítjuk, illetve végső esetben eljárást kezdeményezünk ellene. Kérem Önöket, informálódjanak, hívjanak bennünket, mi minden esetben korrekt, naprakész információval szolgálunk, sok esetben maguknak ártanak, ha „bedőlnek” a pletykáknak!
Adóbefizetés határideje: 2015. március 16.!
Kérünk minden adózót, hogy 2016. március 16. napjáig fizesse meg a rá kirótt I. félévi adót! Akinek adóhátraléka van – az értesítésből ezt az információt minden érintett kiolvashatja -, azt soron kívül fizesse meg, elkerülve ezzel a késedelmi pótlék összegének folyamatos növekedését. Ezúton hívom fel azon adózóink figyelmét, akik részletfizetésben teljesítik adófizetési kötelezettségeiket, hogy nemcsak a korábbi hátralékot kell (a számukra megállapított részletekben) megfizetni, hanem az adott évi/félévi esedékes adót is. Kérjük Önöket, hogy a II. félévi adóbefizetéshez szükséges, az I. félévi csekkel együtt kiküldött csekket őrizzék meg, hiszen ezen kell majd befizetniük 2016. szeptember 15. napjáig a II. félévi esedékes adót.
Árvíz-belvízhelyzet
Az elmúlt hetek időjárása (sok eső) miatt – elkerülve a nagyobb bajt – igen fontos, hogy az állampolgárok az ingatlanjaik előtti árkokat gondozzák, tisztítsák, biztosítva ezzel a csapadékvíz szabad folyását. Kérjük azon ingatlantulajdonosokat, akik előtt áteresz van, annak a takarítását is folyamatosan végezzék el.
Köszönet
Köszönöm az állampolgárok többségének együttműködését és megértését, miszerint a Baracskai Polgármesteri Hivatalhoz került új feladat (ebrendészeti hozzájárulás) ellátása során – leginkább az országos adatbázis hibájából – adódó kellemetlenségeket kulturáltan és türelmesen viselték. Higgyék el, mi megtettünk mindent annak érdekében, hogy zökkenőmentesen intéződjön az adatfelmérés, a bevallások ellenőrzése és a fizetési kötelezettség megállapítása, viszont ekkora, új adathalmaznak a kezelése során csúsztak be hibák, melyek mennyisége azonban elenyésző volt az ellátandó feladat mennyiségéhez képest. Akik beleestek a többszöri adategyeztetési rendszerbe, persze ezt nem így gondolták és nehezményezték „felesleges ugráltatásukat”. Természetesen az érintett ügyfelektől elnézést kértünk!
Sokan érdeklődnek a zártkerti művelés alóli kivonással kapcsolatban tavaly megjelent jogszabállyal kapcsolatban, itt a témával kapcsolatban csak néhány alapinformációval szolgálok:
Az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény 89/A. § (1)-(2) bekezdései alapján a tulajdonos – miniszteri rendeletben meghatározottak szerint – 2016. december 1-től 2016. december 31-ig kérheti az ingatlan-nyilvántartásban zártkertként nyilvántartott ingatlana (a továbbiakban: zártkerti ingatlan) művelési ágának művelés alól kivett területként történő átvezetését.
A kérelmet – egy külön erre az eljárásra rendszeresített formanyomtatványon – a tulajdonos(társak)nak (vagy a meghatalmazottnak) az ingatlan fekvése szerint illetékes járási földhivatalnál kell benyújtani. A formanyomtatvány letölthető a Nyomtatványok „A zártkerti művelés alól kivont területként történő feltüntetés iránti kérelem” menüpontból, valamint a Földművelésügyi Minisztérium honlapjáról is. A zárkerti ingatlan művelés alóli kivonására irányuló eljárás díjmentes, a soron kívüli eljárásért azonban ingatlanonként 10.000 Ft díjat kell fizetni.
Fontos, hogy a zártkerti ingatlan művelés alóli kivonására irányuló eljárás nem mentesíti a tulajdonost a zártkerti ingatlanon fennálló építmény ingatlan-nyilvántartási feltüntetéséhez szükséges más hatósági engedélyek beszerzésének kötelezettsége alól.
Közterületre illegálisan kihelyezett hulladékról
Nem értem, hogy egyesek ennyi év alatt sem tanulták meg, hogy a kommunális hulladék kihelyezésének helye nem a baracskai közterületek valamelyike, hanem az ingatlan elé helyezendő – rendszeresen elszállított – kuka. Sokan azt kérik az önkormányzattól számon, hogy a beszedett adókat mire használja. Kérdezem: tudják, hogy a közterületről – magánemberi/adózói felelőtlenségből - a kirakott hulladék elszállítását ki és milyen költségből finanszírozza. Válasz: az adófizetők pénzéből. Az adófizetők pénzéből fizetjük továbbá a befogott kóbor ebek elszállítását (kergetését jobb esetben, mert néha befogni sem lehet őket, viszont a szolgáltató kijött, tehát költség keletkezik), az elhagyott állati tetemek, állati eredetű hulladékok (belek, véres húscafatok, báránybőr, stb.) elszállítását, ártalmatlanítását és még mondhatnék néhány, emberi mulasztásból, a jogszabályok akaratlagos be nem tartásából származó feladatot, melynek költségét az önkormányzat a saját bevételéből finanszírozza.
Kérem a túlnyomórészt tisztességes és jogkövető állampolgárokat, hogy tevőlegesen hassanak oda, hogy a jogszabálysértők megkaphassák méltó büntetősüket, segítsenek nekünk (nem besúgást kérek!) abban, hogy ezek a személyek ismertté válhassanak és a szükséges eljárást meg lehessen ellenük indítani. Településünk tisztasága érdekében fogjunk össze és legalább mindenki csak annyival járuljon hozzá a kulturált környezet megóvásához, amennyivel saját lehetőségei szerint tud. Ha azonban nem teszünk semmit, legalább ne ártsunk és ne rontsunk a helyzeten!
Tisztelettel: Szeleczkyné Szabó Katalin jegyző