Helyi közösségi hírek 2018. év I. negyedéből
Írta: szanthoandrea - Dátum: 2018.04.24. 11:24

Helyi közösségi hírek 2018. év I. negyedéből

Január 27-én a Faluházban került megtartásra a Magyar Kultúra Napjának községi rendezvénye. Sajnos a meghívott előadó betegsége miatt lemondta szereplését, de a Baracskai Dráma Klub tagjai is készültek erre a napra, így a kis létszámban megjelent érdeklődők nem maradtak műsor nélkül.

A baracskai fiatalok előadása a Himnusz születésének körülményeiről és annak jelentőségéről szólt. A kézirat szerint - melyet a dokumentumra írt dátum is igazol – 1823-ban január 22-én fejezte be a reformkor költője, Kölcsey Ferenc a Himnusz megírását. Ezért ünnepeljük 1989 óta január 22-én a magyar kultúra napját. Erkel Ferenc 1844-ben zenésítette meg. A Himnusz a magyarság legfontosabb jelképévé vált. Minden jelentősebb eseményen (nemzeti ünnep, megemlékezések, olimpiák, stb.) felhangzik és méltósággal énekli minden korosztály.

 

Február 16-án a Baracskai Kozma Ferenc Általános Iskola tartotta farsangi rendezvényét a Faluházban.

 

Február 23-án délelőtt az „Éppen péntek” egészségklub szervezésében településünk egyik lakója: Kovács Miklós, Zerinváry díjas fizikus, csillagász  "Az égitestek hatása az emberi szervezetre" címmel tartott előadást, és válaszolt a jelenlévők által feltett kérdésekre. Ezt követően Dr. Kolumbán Ottilia doktornő a szeretet gyógyító erejéről szólt és olvasott fel történetet.

 

Március 14-én 17 órakor az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 170. évfordulójának községi emlékünnepét tartottuk a Faluházban. Boriszov Zoltán polgármester történelmi visszaemlékezésében kiemelte, hogy a forradalmi eszmék szerzői, a márciusi ifjak hittek abban, hogy a magyaroknak joga van a nemzeti függetlenséghez, az önállósághoz, a szabadsághoz, a szuverenitáshoz. Ezek ma is aktuális elvárások. Az ünnepi beszédet követően a Baracskai Kozma Ferenc Általános Iskola 4. osztályos diákjai adtak elő színvonalas műsort, melyet ezúttal is köszönök nekik és felkészítő tanítójuknak Schaffer Ferencnének.

Az óvoda ezen a napon délelőtt tartotta meg házi emlékműsorát, melyre meghívást kapott képviselő-testületünk. Örömmel vettem részt és elismerően hallgattam, hogy az óvodavezető milyen meseszerűen mondta el a gyermekeknek az ünnep jelentőségét, akik fegyelmezetten hallgatták, majd az Alma csoportosok dalolva, népviseletbe öltözve, huszársapkában, játékosan adták elő ünnepi műsorukat. Őket Kupiné Böcsödi Ildikó óvónő tanította be, segítője Böcz Gáborné óvónő és Radványiné Pauer Tünde dajka volt. Az óvónők verbuváló nótákkal kapcsolódtak a műsorba.

 

Március 24-én a Nyugdíjas Klub és a Dalkör tagjai közös tavaszváró zenés-dalos találkozót tartottak. A Dráma Klub részéről Sándor Zoltán verssel, Sass Szilvia gyönyörű énekszámmal köszöntötte a jelenlévőket. A Dalkörösök vidám énekek előadásával alapozták meg a hangulatot, majd a váli zenészlegény szintetizátoron játszott, akinek zenéjére, nótáira mindenki táncra perdült. A jó kedélyű, aktív civil szervezetek tagjai most is saját készítésű harapnivalóval, süteménnyel látták vendégül egymást.

Április 3-án került sor a Kozma Ferenc Általános Iskola számára épülő tornaterem alapkőletételére Tessely Zoltán országgyűlési képviselő, Boriszov Zoltán polgármester és Kárpáthegyi Józsefné iskolaigazgató is kiemelte beszédében, hogy minden fejlesztés nagy jelentőséggel bír az adott közösség számára. A beruházás I. üteme bruttó 360 millió forintból valósul meg, melyhez Magyarország Kormánya 270 millió forint támogatást nyújtott. A beszédeket követően az iskola diákjai néptánccal, Mérei Kata és Sass Szilvia tanulók egy-egy dal eléneklésével tették ünnepélyessé az alkalmat. Az alapkőletétellel Tessely Zoltán és Boriszov Zoltán elhelyezte az időkapszulát, melybe bekerültek az iskolás tanulók írásos üzenetei a jövő diákjainak, az önkormányzat 2018. évi költségvetése, a Kidoboló című önkormányzati lap januári és februári száma, az aznapi Fejér Megyei Hírlap és az elhelyezők által aláírt emléklap egyik példánya. Az emléklapon – melyből egy példány a polgármesteri irodába került – rögzítve lett, hogy az időkapszula 20 év múlva kerüljön feltárásra.

Fenti jelentősebb eseményeken kívül rendszeresen, saját szabályaik szerint működtek a civil szervezetek, csoportok. Az olvasni vágyók előtt nyitva állt a községi könyvtár, a következő előadásokra folytak a Dráma Klubosok próbái. A Faluházban jóga, alakformáló torna, zumba fittness táncóra közül választhatott az, aki valamilyen mozgással akart tenni egészségéért, jó közérzetéért.

.-.-.-.

 

Március elején a Fejér Megyei Hírlapon keresztül értesültünk, hogy Turda Sándor tordasi polgárőr a 2017. évi Mindennapok Hősei szavazáson a civil szervezetek kategóriában lelkiismeretes munkájáért elismerésben részesült.

Turda Sándor Baracskán is gyakran megfordul, sokan ismerik és elismerik közösségi munkáját. Gratulálunk Sándor!

 

.-.-.-.

 

A Kidoboló márciusi számában részletesen írtam róla, most ismét felhívom a figyelmet, hogy 2018. április 28-án, szombaton 8-11 óráig elektronikai hulladékgyűjtés lesz Baracskán a Polgármesteri Hivatal melletti üres területen.

 

 

Becsei Andrásné

alpolgármester