VAJDA-KOVÁCS KRISZTINA állatvédőr és ideiglenes befogadó

A Kidoboló hasábjain tavaly indult el a Kutyasarok című rovat, melyben Vajda-Kovács Krisztina hasznos ötletekkel és tanácsokkal látja el az olvasókat a felelős kutyatartást illetően. Krisztina állatvédőr és ideiglenes befogadó. Mindkét kifejezés újdonság számomra, ezért felkerestem, és megkértem, mutassa be tevékenységét, hogy tisztában legyünk, mit is jelentenek a gyakorlatban ezek a megnevezések.

Baracskai kötődés

Krisztina édesanyja tősgyökeres baracskai, édesapja foglalkozásánál fogva (aki hivatásos katona) más helyre költözött a család. Az általános iskola 7-8. osztályát Baracskán járta, voltak saját kutyáik is, ekkortájt kezdődött különleges állatszeretete. 4 éve újra itt él Baracskán. 

Kezdetek

Korábban Szigetszentmiklóson lakott, és a kutyák közül a spánielek érdekelték leginkább: „2006-ban kezdődött, amikor kaptunk egy kis tricolor spánielt, ő Ludmilla. Aztán csatlakozott Rudolf, akit a Vaterán találtam, éppen altatás elől hoztam el.”

Lakóhelyének korlátai új irányt adtak életének: „Ott nem lehetett sok kutyát tartani, ezért csatlakoztam a Spánielmentéshez. Kijártam a spánielekhez, különböző rendezvényekre, segítettem a spánielek ellátásában – innen jött a szerelem.” Az első örökbefogadott kutyája, Dya amerikai spániel.

Állatvédelmének kezdete szintén egy kutyushoz kötődik: „Pötyi, akit egy kislány éppen kikötni készült a kozmetika elé, ahová jártam. Megkérdeztem, miért sír. Azt mondta, mert nem viheti haza, a szülei nem engedik, mert nem szobatiszta. Hazahoztam a kutyát.”

Amikor hazaköltözött Baracskára, ideiglenes befogadóvá vált.

A kutya mentés folytatódott: „Utána lett a Bella, akit Pötyi ivartalanításakor ismertem meg a székesfehérvári menhelyen. Éppen akkor volt az amputációja, 3 lábbal fogadtam örökbe.”

Ideiglenes befogadó

Az ideiglenes befogadóhelyek komoly szerepet játszanak az elhagyott, megkínzott vagy beteg kutyák felépülésében, rehabilitációjában: „Ezek a kutyák vagy az Illatos útról [sintértelepről] kerülnek hozzám, vagy Egyesülettől fogadom be. Van két Egyesület, akiknek a kutyáit befogadom, rehabilitálom: az „Állat és Ember” Állatvédő Egyesület és a Spánielmentés. Nyilvánvaló, hogy családi környezetben másképpen fog a kutya rehabilitálódni, mint egy 30-40 fős kutyatömegben, egy menhelyen.”

A nem mindennapi feladathoz nem mindennapi emberek kellenek. Az Egyesületek is ideiglenes befogadókból illetve olyan egyéb tagokból állnak, akik más munkát végeznek, vannak, akik több munkahelyen is dolgoznak, ahogy Krisztina is. Az Egyesületek a tagok hozzájárulásából működnek, hiszen adományozás manapság ezenkívül nem nagyon van: „Az ideiglenes befogadók általában szerelemből csinálják, a támogatás nem anyagi, amit az Egyesülettől kapok, hanem chip, állatorvosi költségek, ivartalanítás, hirdetés. A kutyák élelmét javarészt én finanszírozom, de tudni kell, hogy Magyarországon nincs olyan egyesület, ami jól állna, így az ideiglenes befogadók megpróbálnak saját pénzükből invesztálni, és tényleg szerelemből csinálják.”

Az ideiglenes befogadás nemes és fontos feladat, de még nem elég elterjedt: „Ennek megvan a saját szépsége, igaz van fájdalmas része is, amikor örökbeadom a kutyát, akivel több időt akár éveket töltöttem és rehabilitáltam. Nagyon szeretném, ha lenne Baracskán egy-két olyan ember, aki ezt vállalná.”

Állatvédőr

Magyarországon jelenleg 300 képzett állatvédőr van: „Tavaly indult először az első állatvédőr tanfolyam, az ORFK-val együttműködve indították. Esküt tettünk, állatvédőr igazolványt kaptunk.” Céljuk: „felderítsük azokat az állatkínzásokat, azokat a rossz körülmények között élő állatokat, akik eddig színfalak mögött voltak. Mi tudjuk a jogi utakat, kinek kell szólni, hova kell menni, mit kell csinálni. Az ORFK is nagyon együttműködik az állatvédőrökkel. Ha kell, akkor kijönnek a helyszínre, ha kell, intézkednek, ha kell, akkor állatkínzásnál bemennek a házba.”

Krisztina hangsúlyozza, hogy az állatvédőr nem hatóság: „Se tűzoltó, se mentő nem vagyok, hogy azonnal elmenjek egy kutyáért, nem erről szól. Arra ott vannak a sintértelepek, arra ott vannak a különböző menhelyek, akik sajnos 1000 %-kal dolgoznak.”

A bejelentéseket teljes diszkrécióval kezelik: „Ha a bejelentő a neve elhallgatását kéri, akkor nem adhatom ki, mert ez ugyanolyan titoktartás, mint bármi más. Itt jogi alapok vannak.”

Állatvédőrnek lenni egyfajta hozzáállás Krisztina számára: „Ha járok az országon belül és látok bármi ilyet, akkor megpróbálok beszélgetni. Az, hogy hogyan viszonyulnak az emberhez, kommunikáció kérdése. Tudni kell a mondatok mögé is látni. Több helyre járok most is etetni a saját költségemen, mert úgy látom, hogy nem megoldott a kutya sorsa. Természetesen ezt egy beszélgetés előzi meg. Próbálom a gazdát jobb belátásra bírni, tudom, hogy az emberek anyagi keretei is szűkösek. Amennyit tudok, segítek, de ezt tényleg csak a saját költségemen.”

Helyzet és fogadtatás

Krisztina tisztában van az országos helyzettel, és jogi változásokat sürget: „Nem sok Magyarországra ez a 300 állatvédőr. Úgy gondolom, hogy a bíróságoknak a különböző állatkínzásoknál példát kellene statuálniuk, igenis letöltendő szabadságvesztésre ítélni azokat az embereket, akik ilyeneket elkövetnek. Itt azért emberi ésszel fel nem fogható állatkínzáson átesett kutyák is vannak. Volt olyan kutya, akinél 3 év rehabilitáció kellett ahhoz, hogy egy hangos szóra ne a földdel váljon egyenlővé. Ez munka, és nem is kevés munka.”

Krisztinát faggattam környezete reakcióiról is: „A család elfogadta, hogy ezt választottam. Valaki azt választja, hogy csigákat gyűjt, valaki azt, hogy papagájokat, én ezt választottam. Azt gondolom, hogy hasznos, nemcsak a kutyának, hanem magamnak is.” Úgy véli, az emberek többsége elismeri ezt a munkát, bár vannak speciális esetek: „Szívesen meghallgatom a véleményeket, szívesen elmegyek bármilyen beszélgetésre, megbeszélésre, de emberi hangnemben. Ha valaki úgy szól hozzám, nem vagyok hajlandó vitába szállni. Örülnék, ha kevesebb támadás érne, és megértenék az emberek, hogy valakinek tenni kell ezért is.”

Tevékenységének hatása már érzékelhető Baracskán: „Beszélnek róla. Azt gondolom, hogy valami megmozdult, de még hosszú az út. Nagyon jó néven vette pl. az iskola az „Állat és ember” Állatvédő Egyesület kifestőjét. Ez a kifestő a gyerekeket szeretné megtanítani, hogyan kell kutyával bánni, hogyan viselkedik egy jó gazda. A visszajelzések szerint örültek a gyerekek.”

Párja jó példa arra, hogy a szerelem mi mindenre képessé teszi az embert: „Amikor összekerültünk, Zsolt rettegett a kutyáktól. Aztán Tarzan – az epilepsziás spániel – megszeretette magát, és így egyenes út vezetett a velem való kutyázásig, így közösen csináljuk az ideiglenes befogadást. Nagyon nagy segítség nekem, bármiben számíthatok rá: ha állatorvoshoz kell vinni egy kutyát, etetésben, gyógyszerezésben. Ha kutyamentésről van szó, rohanunk, megpróbálunk segíteni.”

Örömök, büszkeségek

Krisztina lelkesen válaszolt, amikor tevékenysége örömeiről kérdeztem: „Amikor meggyógyul egy kutyuska! Amikor már felépül, és jól van, már szaladgál és elkezd veled játszani, nagyon jó. Itt van Gigi, 4 hónapja van velünk, és most volt először, hogy körbe mert itt szaladni.” A rehabilitáció felelősségteljes folyamat: „Tőlem ivartalanítás, chipezés és oltási program után kerülnek ki a kutyák, örökbefogadási szerződéssel melyet megelőz egy családlátogatás.”

Két sikertörténetet is szívesen felidézett: „Az egyik Angel, egy németjuhász kislány, akit Szigetszentmiklóson megfagyva találtunk. Mikor hazaértünk Baracskára, még mindig nem tudott kiszállni a kocsiból, teljesen kihűlt volt, folyt a teje, a fülén vágásnyomok, a hasán csikk égetés nyomai, 3 helyen légpuskával meglőtték. Csontsovány volt, az összes bordája kint volt, rettegett a gyerekektől. Mint kiderült, egy iskola előtt napokig rugdosták, kínozták a kutyát. Odáig jutottunk, hogy most Balassagyarmat mellett lakik családnál. 3 évig rehabilitáltam őt, és most teljesen boldog életet él, nem fél, gyerekek simogatják. Mint Angel példája is mutatja, gyerekkorban kell elkezdeni az állatok iránti tiszteletre, az állatokkal való bánásra nevelést. Nem csak nekünk - állatvédőknek -, hanem a szülőknek is!

A másik, az „Állat és ember” Állatvédő Egyesület kutyája volt, Trikó, akit az Illatos útról hozott ki az egyesület. Idős uszkár fiú, akinek az állkapocscsontja lyukas volt, csont sovány és rettenetesen beteg. Nálam rehabilitálódott a kórházi kezelések után. Most egy heverőn alvó, gyönyörű kutya, akit gazdái gerinc problémái miatt fizikoterápiára hordanak.”

Nehézségek, kihívások

A legnehezebb Krisztina számára: „A megkínzott kutya. Lelkileg nehéz elviselni, pl. amikor hozzánk került egy agyonszurkált kutya, és nem tudsz hozzáérni, mert sír a fájdalomtól. Ezeket nagyon nehezen viselem. Felfoghatatlan számomra, hogy az emberek milyen aberráltak.”

A fizikai ellátás nem újdonság Krisztina számára, hiszen szakmáját tekintve ápolónő. Bizonyos helyzetekben segíti is tudása: „A sebellátás egyszerűbb, nem vagyok állatorvos, de néha hasonlóak a tünetek. Egy kennel köhögést, vagy fülfájást könnyebb felismerni.”

Véleménye szerint ehhez a tevékenységhez egy dolog szükséges: „Kutyaszeretet. Ezeknek a kutyáknak nagyon sok szeretetre és odafigyelésre van szükségük, nincs olyan nap, hogy ne masszíroznánk meg őket, ne foglalkoznánk velük, teljesen mindegy, hogy este 9-kor érünk haza, ha kell, akkor 11-ig foglalkozunk velük.”

Partnerek, támogatók

Krisztinát kérdeztem a más intézményekkel, szerveződésekkel való kapcsolatról is. Az Önkormányzattal: „Azt gondolom, nagyon jó a kapcsolat, többször vagyunk egymás segítségére.” A hatósági állatorvossal szintén jó az együttműködés: „Bármikor számíthatok rá, este 9-kor is kijön, ha arról van szó.”

Támogatói is akadnak: „Támogatást javarészt az „Állat és Ember” Állatvédő Egyesület ad. Baracskán a Gyócsi pékség (Gyócsi József és családja) nyújt segítséget a kutyák ellátásához. A fatelepen Nagy Zoltán kedvezménnyel adott nekünk faanyagot, cserepet a kutyaházakhoz. Vannak adományozók is, akik megkeresnek vagy írnak egy emailt, hogy van náluk egy kutyaház, szívesen odaadják a rászoruló kutyáknak. Egy kedves baracskai család szokott venni 15 kg tápot havonta, azt elviszem oda, ahol éheztetett kutyák vannak.”

Sajnos Krisztának is megvannak a maga korlátai: „Nem tudok minden kutyát megmenteni, nekem is szűkösek az anyagi kereteim. Nem tudok minden kutyát egyesületbe sem bepasszírozni, amikor most az egyesületünkben 60 kutya van, és mind ideiglenes befogadóknál, mert az „Állat és Ember” Állatvédő Egyesületnek nincs menhelye. A Spánielmentésnek van befogadó helye, de ott is 50-60 spániel van.”

Tervek és álmok

Krisztinának természetesen vannak személyes vágyai és álmai, ugyanakkor megfontolt lépésekben halad előre: „Tervek között szerepel az állatvédelmi őrség létrehozása itt Baracskán. Szeretnénk, ha ehhez az állatvédelmi őrséghez futnának be a különböző bejelentések, feljelentések. Az érdiek ezt már nagyon jól beüzemelték és csinálják is, tagok között vagyok. Szeretném, ha ezt itt Baracskán is meg tudnánk valósítani, mertn egyedül erre nem vagyok képes. Hetente kétszer végigmennénk a faluban, lenne egy telefonszám is, ahol be lehet jelenteni ha állatkínzást tapasztalnak, vagy bármilyen észrevétel van DE ezt csak névvel lehet-itt is lehet titkosságot kérni, 0-24 óráig állnánk rendelkezésre. Ehhez az eszközök, autó, egyenruha adottak. Beszéltem a Polgárőrséggel, illetve a Gárdonyi Rendőr Főkapitányságot is szeretném bevonni, mert Baracska oda tartozik. A civil pályázaton indulunk, hogy ezt meg is tudjuk valósítani.”

Krisztina nagy álma: „Eb befogadó, rehabilitációs telepet szeretnék létrehozni, amely nem altat. Mindenképpen sérült, megkínzott kutyákkal szeretnék foglalkozni, akikkel munka van, akiket rehabilitálni kell.” A megvalósításhoz további tanulmányokat folytat: „Ebrendészeti iskolába járok, mert az eb befogadó telepet csak olyan ember vezetheti, akinek ebrendész iskolája van. Sintértelepek vezetői is ebrendész iskolával rendelkeznek.”

Fontosnak tartja a személyes megjelenést is: „elmenni az óvodába, az iskolába, különböző rendezvényekre a két egyesülettel, amellyel dolgozom, hogy jobban megismerjék az ideiglenes befogadást és az állatvédőrséget. Azt gondolom, hogy gyerekkorban kell ezt elkezdeni.”

Közös erővel persze többet is el lehet érni: „Ha itt a kutyások összefognának, a tenyésztők, akiket jobban érdekel a kutyák sorsa, akkor itt nagy dolgokat lehetne létrehozni.” Tervezi, hogy Böszörményi Zsolttal is egyeztet a témában. A rehabilitációban bárki részt vehet, aki szeretne kutyát sétáltatni, szeretgetni, megismerni ezt a tevékenységet. Krisztina szívesen ismerteti a részleteket.