Képviselő-testületi hírek
Írta: szanthoandrea - Dátum: 2014.09.24. 15:41

Képviselő-testületi hírek

 

A július 5-én megtartott ülésen nem vett részt Szücs Norbert képviselő.

 

-       A Fehér Vártervező Kft. tervdokumentációja alapján a településrendezési eszközök módosítása tekintetében lezárta testületünk a véleményezési szakaszt és utasította a polgármestert, hogy a tervet - záró véleményezésre -nyújtsa be a főépítészhez. (A napirendi pont tárgyalása után dr. Mayer András képviselő távozott az ülésteremből.)

-       Képviselő-testületünk elfogadta a két ülés között történt fontosabb eseményekről szóló polgármesteri és alpolgármesteri beszámolót és a lejárt határidejű határoztok végrehajtásáról szóló tájékoztatót.

-       Az Alba Volán Zrt. 2013. évi helyi közszolgáltatási tevékenységére vonatkozó beszámolójának tárgyalása elnapolásra került azzal, hogy a következő ülésre készítsen előterjesztést a polgármester a beszámolóval kapcsolatosan felmerült kérdésekre. 

-       Az I. és II. számú védőnői körzet 2013. évi munkájáról készített írásos  védőnői beszámolóját 1 tartózkodással és 4 nem szavazattal azért nem fogadta el testületünk, mert a védőnők nem voltak jelen az ülésen, és a beszámolóval kapcsolatosan nem tudták  kérdéseiket feltenni a képviselők. (Nemmel szavazott: Becsei Andrásné, Boriszov Zoltán, dr. Herczeg József, Pintérné Bernyó Piroska, tartózkodott: Tóthné dr. Kolumbán Ottilia.)

-       Testületünk tudomásul vette azt a Szervezeti és Működési Szabályzatról szóló tájékoztatót, amely a védőnői szolgálatok működésére vonatkozóan készült.

-       Elfogadásra került az I. és II. számú háziorvosi körzet, valamint a fogorvosi körzet 2013. évi szakmai munkájáról szóló tájékoztatója.

-       Ugyancsak elfogadásra került a községi könyvtár előző könyvtárosának írásos beszámolója, amely  a 2013. évi munkáról szólt.

-       Módosítottuk a Képviselő-testület Szervezeti és Működési Szabályzatát, ami a 4. számú függelékkel került kiegészítésre. A függelék tartalmazza, hogy Baracska Község Önkormányzata Képviselő-testülete alaptevékenységeként mely kormányzati funkciókat alkalmazza.

-       Megalkotta testületünk az avar és növényi hulladék nyílttéri égetéséről szóló helyi rendeletét, melynek száma: 15/2014. (VII.4.) (A rendelet e lapszámban olvasható.)

-       Módosításra került az óvodai és iskolai gyermekétkeztetési nyersanyagnorma, valamint a felnőtt étkeztetés nyersanyagnormájának és térítési díjának megállapításáról szóló rendelet.

2014. július 1. napjától az óvodai gyermekétkeztetés élelmezési nyersanyagköltségének gyermekenkénti egy napra jutó összege:

tízórai:              64 Ft + ÁFA                                                     

ebéd:              196 Ft + ÁFA                                                 

uzsonna:          64 Ft + ÁFA                                                      

Összesen:      324 FT + ÁFA 

Az iskolai gyermekétkeztetés élelmezési nyersanyagköltségének   

gyermekenkénti egy napra jutó összege:

tízórai:           84 Ft + ÁFA                                                                

ebéd:           264 FT + ÁFA                                                               

uzsonna:        84 Ft + ÁFA                                                                  

Összesen:  432 FT + ÁFA            

 

Mivel a szülőknek az étkezést igénybevevő gyermekük után térítési díjként a  nyersanyagnormát kell megfizetniük, így a 15 %-os normacsökkentés a térítési díj csökkentését is jelenti.

Az élelmezési nyersanyagnorma csökkentésének összegével módosításra került az étkeztetést végző vállalkozónak fizetendő összeg is. 

-       Elfogadásra került a képviselő-testület 2014. II. félévi munkaterve.(A munkaterv e lapszámban megtalálható.)

-       A 125/2014. (V.29.) határozat végrehajtásáról szóló polgármesteri tájékoztatót 3 nem és 2 igen szavazattal nem fogadta el a testület. (Igennel szavazott: Becsei Andrásné, Boriszov Zoltán, nemmel szavazott: Dr. Herczeg József, Pintérné Bernyó Piroska, Tóthné dr. Kolumbán Ottilia.)

-       4 igen és 1 tartózkodás szavazattal született döntés arról, hogy Kurucz István Zoltán bérlővel és bérlőtársával nem kerül meghosszabbításra a Széchenyi u. 23. szám alatti önkormányzati ingatlan egyik lakására kötött bérleti szerződés. (Igennel szavazott: Becsei Andrásné, Boriszov Zoltán, dr. Herczeg József, Pintérné Bernyó Piroska, tartózkodott: Tóthné dr. Kolumbán Ottilia.)

-       Úgy módosítottuk a Martonvásári Mentőállomás részére májusban megszavazott támogatást, hogy a GPS készüléket önkormányzatunk vásárolja meg, majd átadás-átvételi jegyzőkönyvvel került átadásra a Mentőállomásnak.

-       5 igen szavazattal elfogadásra került a polgármester 2014. évi szabadságának és táppénzes állományának ismertetéséről szóló alpolgármesteri tájékoztató, melyet a 126/2014. (V.29.) határozatának 1. pontjában kért a képviselő-testület.

-       A 126/2014. (V.29.) határozat 3. pontjára vonatkozó polgármesteri tájékoztatót 2 igen 2 nem és 1 tartózkodás szavazattal nem fogadta el a képviselő-testület. (Igennel szavazott: Becsei Andrásné, Boriszov Zoltán, nemmel szavazott: dr. Herczeg József, Pintérné Bernyó Piroska, tartózkodott: Tóthné dr. Kolumbán Ottilia.)

-       5 igen szavazattal elfogadta testületünk a polgármester válaszát, melyet  a 134/2014. (V.29.) határozatra adott.

-       5 igen szavazattal úgy határozott a képviselő-testület, hogy az Aradi utcából érkezett lakossági panasz tárgyalását elnapolja az ügyben tett jegyzői intézkedésre az ÁNTSZ-től kapott válasz után tér vissza a panasz  tárgyalására.

-       Felhatalmazást kapott a polgármester, hogy a Magyar Államkincstáron keresztül szerezze be a Kormány engedélyét a tervezett hitelfelvételhez, majd kösse meg a Regionális Fejlesztési Finanszírozó Zrt.-vel a testület által jóváhagyott Kölcsönszerződést.

-       Visszavonta testületünk a 90/2014. (V.13.) határozatát és újra megállapította a saját bevételei összegét, valamint az adósságot keletkeztető ügyleteiből eredő fizetési kötelezettségeinek költségvetési évet követő három évére vonatkozó várható összegét.

-       Egyhangú igen szavazatokkal döntött testületünk, hogy a Baracskai Polgárőrség részére 3.892.555,- Ft kamatmentes kölcsönt biztosít új gépkocsi beszerzéséhez. A kölcsön visszafizetésének határidejét az MVH-tól megkapott támogatási összeget követő 3 napban határozta meg. Továbbá utasította a polgármester a kölcsönszerződés elkészítésére és 15 napon belüli bemutatására.

-       Megtárgyalásra került a faluház használatáról készült népművelői tájékoztató, melynek átdolgozott változatát a soron következő ülésre kérte a testület.

-       Döntés született arról, hogy a 2014. május 29-én tartott zárt ülésen az önkormányzati bérlakásokról szóló rendelet elkészítéséről tárgykörben hozott 131/2014. (V.29.) határozatát, a tájékoztatás értékbecslő megkereséséről tárgykörben hozott 134/2014. (V.29.) határozatát, valamint műszaki ellenőr megbízásáról tárgykörben hozott 135/2014. (V.29.) határozatát nyilvánossá minősíti testületünk. Az ezekkel kapcsolatban elhangzott jegyzőkönyvi részek ezáltal bárki számára betekinthetőnek minősülnek.

-       Felkérést kapott a polgármester arra, hogy a legközelebbi ülésre készítsen előterjesztést a műfüves pálya tervezett felújítási, karbantartási költségeiről és a 2014. évi befolyt bérleti díjak összegéről.

-       Elnapolásra került a Baracska, Széchenyi u. 1/a. és 3. számú ingatlanok közötti út vízelvezetésének megoldására vonatkozó kérelem tárgyalása azzal, hogy a tulajdonjog pontosítását követően kerüljön napirendre a téma.

-       Egyebek napirendi pontban a polgármester ismertette az Országos Menőszolgálat Igazgatójának válaszlevelét, mely a képviselő-testület megkeresésére érkezett.

-       Egyebekben szó volt

o   a temető parlagfű mentesítésének szükségességéről,

o    a temetőben gépjárművel történő közlekedést szabályozó körforgalmi tábláról, mivel az egyik út lezárása miatt az megtévesztő és balesetveszélyt okozhat,

o   a volt, hulladéklerakó és rekultivált terület megrongálásáról, a szikkasztó árok engedély nélküli betemetéséről és a közeli földút eltorlaszolásáról,

o   a Templom u. 12. számú ingatlan előtti vízelvezető árok betemetéséről,

o   a 7. sz. főközlekedési út melletti nádas rendbetételéről,

o   a játszótéri játékok megrongálásáról.

A felvetésekre tett intézkedésekről a következő ülésre kért választ a testület.

-       Képviselői javaslat hangzott el arra, hogy a Kidoboló nevű önkormányzati lap szerkesztésére hozzanak létre szerkesztőbizottságot, a következő ülésre a jegyzőasszony járjon utána a lehetőségnek.

 

A július 10-én megtartott rendkívüli ülésen minden képviselő jelen volt.

-       Döntés született Baracska Község településszerkezeti tervének módosításáról valamint a 17/2014. (VII.11.) rendelettel a Helyi Építési Szabályzat módosításáról.

-       A gépjárműbeszerzésre vonatkozó pályázatírás összegével, 157 ezer forinttal módosításra került a Baracskai Polgárőrség és az Önkormányzat közötti kölcsönszerződés.

-       A Kossuth L. út 34. szám alatti háziorvosi rendelők épületének külső és belső felújítási munkálatai elvégzésével – árajánlata alapján – a budapesti székhelyű Hyzmo Kft.-t bízta meg testületünk és felhatalmazta a polgármestert a szerződés megkötésére.

-       Úgy döntött a testület, hogy a felújítás idején a háziorvosok rendelése összeegyeztetett rendelési és tanácsadói időben a jelenlegi védőnői helységben történik. (A felújítási időre vonatkozó rendelési időkről a lakosság tájékoztatása szórólapon történik.)

-       A képviselő-testület határozott, hogy a Baracska, Kossuth u. 18. szám alatti önkormányzati ingatlanon termelői piacot hoz létre heti kétszeri nyitva tartással (szerdán és szombaton), naponta 7-11 óráig.

-       A termelői piac létesítése miatt módosításra került a közterület használatáról szóló önkormányzati rendelet egyik pontja.

-       Elfogadásra került a műfüves pálya bérleti díjának bevételeiről és a karbantartási munkákra vonatkozó tájékoztató.

-       Döntés született a Kidoboló újság szerkesztőbizottságáról. A testület Pintérné Bernyó Piroska és dr. Herczeg József képviselőket választotta szerkesztőbizottsági taggá. Ennek megfelelően módosításra került a Kidoboló Szabályzata is.

-       Elfogadásra került az a tájékoztató, melyet a július 5-én elhangzott kérdésekre adott a jegyző asszony és az volt a kérés, hogy a levelezéseken kívül hatásosabb lépések is történjenek.

-       Utasította a testület a polgármestert, hogy a játszótéri eszközök szabványosítására adott megrendelést vonja vissza, mivel ez ideig azt nem teljesítette a vállalkozás és keressen másik vállalkozót a feladat ellátására.

-       A testület megbízta a polgármestert, hogy írásban hívja fel az ALBA VOLÁN Zrt. figyelmét a helyi közszolgáltatási tevékenység maradéktalan betartására. Egyben történjen kezdeményezés a közszolgáltatási szerződés módosítására az ellenőrzések számának meghatározására és az ebből fakadó szerződésszegés szankcionálására. A szerződés módosításáig az ALBA VOLÁN Zrt. 2013. évi közszolgáltatási tevékenységére vonatkozó beszámolóját nem tárgyalja a testület.

-       A Váli Önkormányzati Tűzoltóság kérésére, a viharok okozta károk hatékony felszámolása érdekében szükséges technikai eszközök beszerzésére, lakosságszám arányos támogatásként 100.000,- Ft hozzájárulást szavazott meg testületünk, mely összeg átutalására abban az esetben kerül sor, amennyiben a többi, társulásban résztvevő település is lélekszámarányosan hozzájárul a fejlesztéshez.

-       A lakossági igényre tekintettel egy mozgóbolti húsárusító vállalkozás részére a Baracska, 445. hrsz.ú közterületi ingatlan 15 m2-es nagyságú területén biztosít testületünk használati engedély.

-       Zárt ülésen szociális segély elutasítása miatti fellebbezés ügyében döntött a testület és jóváhagyta a polgármester eredeti határozatát.

 

Augusztus 6-án szintén rendkívüli ülésre került sor, melyen nem volt jelen Pintérné Bernyó Piroska.

-       Döntés született arról, hogy a tervezett útburkolat javítások, felújítások és új burkolat építésére vonatkozó közbeszerzési eljárás lebonyolítására – árajánlata alapján - a székesfehérvári Konzulens 9000 Szolgáltató Kft-vel köt megállapodást testületünk. Felhatalmazta a polgármestert a szerződés megkötésére. A döntésnek megfelelően módosításra került az önkormányzat 2014. közbeszerzési terve is.

 

Annak ellenére, hogy július és augusztus hónapokra ülésszünet szerepel a képviselő-testület munkatervében, az ügyek fontosságára és sürgősségére való tekintettel augusztus 26-án ismét rendkívüli ülésre került sor, melyen minden képviselő részt vett.

-       A helyi választási iroda vezetőjének indítványára megválasztásra kerültek a helyi választási bizottság tagjai és póttagjai valamint a szavazatszámláló bizottságok póttagjai.

-       Döntés született arról, hogy a képviselő-testület 130.000,- Ft-tal támogatja a helyi önkormányzati képviselők és polgármester választásának lebonyolítását, mely összeg a szavazókörökbe delegáltak étkeztetésére valamint a karbantartó és hivatalsegéd munkájának igénybe vételére használható fel, mivel a Területi Választási Iroda által biztosított előleg erre nem nyújt fedezetet.

-       A képviselő-testület döntött továbbá arról is, hogy október elejei megjelenéssel a Kidoboló különszámában lehetőséget biztosít a képviselő és polgármester jelöltek bemutatkozására, programjuk ismertetésére.

-       Meghatározásra került az Idősek Napi rendezvény időpontja és az idősek támogatására fordítandó összeg.

-       Elfogadásra került a játszótér szabványosítási és felújítási munkálataira érkezett árajánlat és felhatalmazást kapott a polgármester annak mielőbbi  elvégeztetésére.

-       Tudomásul vette testületünk a Baracskai Néptánc Csoport tájékoztatóját, melyet a Civil Alapból nyújtott támogatási összeg felhasználásának megoszlásáról adott.

-       Tevékenységük gyakorlásához, használatra adja testületünk a Kiskanális valamint a Kossuth és Templom utca közötti gyalogos átjáró által behatárolt posta mögötti önkormányzati területet a helyi Árpádnemzetség Hagyományőrző és Kézműves Közhasznú Egyesületnek. Megbízást kapott a polgármester, hogy a következő ülésre készítse el a használatra vonatkozó megállapodás tervezetét.

-       Egyebekben szó esett még a Templom utca 12. ingatlan előtt betemetett vízelvezető árok helyreállításának ügyéről, a 2014. évi közmeghallgatás időpontjáról.

A szeptember 4-ei rendkívüli testületi ülésen nem volt jelen dr. Mayer András képviselő.

-       Döntés született arról, hogy a 2014-ben szabadon felhasználható pénzmaradvány még fel nem használt összegéből a két kerékpárút közötti régi Országúti szakasz közvilágítása, az óvoda lapos tetejének szigetelése, az óvoda Kossuth utcai bejárata előtti falrész tartós burkolattal való ellátása, a Széchenyi utcából az esőzések után keletkezett iszap elszállítása, árkolás, az orvosi rendelő várójába székek beszerzése és a Faluház tetőzetének javítása kerüljön megvalósításra.

-       Felhatalmazást kapott a polgármester, hogy a kajászói gyermekek baracskai iskolába történő szállításának megoldásáról tárgyaljon a tankerület igazgatójával és az érintett kajászói szülőkkel.

-       Az Árpádnemzetség Hagyományőrző és Kézműves Közhasznú Egyesületnek használatba adandó területről szóló döntését visszavonta testületünk és megbízta a polgármestert, hogy szólítsa fel az Egyesületet kérelmének pontosítására, melyben konkrétan jelöljék meg  a használat célját.

 

Becsei Andrásné

  alpolgármester

 

 

Baracska Község Önkormányzata Képviselő-testületének

 2014. II. félévi munkaterve

 

A képviselő-testület 2014. július és augusztus hónapban ülésszünetet tart.

 

2014. szeptember 25. (csütörtök) 17.00 óra

Javasolt napirendi pont:

a)    Tájékoztató az önkormányzat I. félévi költségvetésének helyzetéről

b)    Beszámoló a Falunapi rendezvényről

c)    Döntés Díszpolgári cím adományozásáról

d)    a Faluház használati díjainak felülvizsgálata

e)    Egyebek

o   Helyi Választási Bizottság tagjainak megválasztása

 

2014. október 30. (csütörtök) 17.00 óra

Javasolt napirendi pont:

a)    A temetőrendelet felülvizsgálata

b)    Egyebek

 

2014. november 27. (csütörtök) 17.00 óra

Javasolt napirendi pont:

a)    2015. évi belső ellenőrzési terv jóváhagyása 

b)    Az önkormányzat ¾ éves beszámolójának elfogadása

c)    Az önkormányzat 2015. évi költségvetési koncepciójának elfogadása.  (E napirend tárgyalásának határideje a választás évében december 15.)

d)    Beszámoló a polgármesteri hivatal munkájáról

e)    A helyi adórendelet felülvizsgálata

f)     Egyebek

 

2014. december 11. vagy december 18. (csütörtök) 17.00 óra

Javasolt napirendi pont:

a)    Az önkormányzati társulásokról szóló beszámoló elfogadása

b)    Beszámoló a többcélú kistérségi társulási tanácsban végzett tevékenységről

c)    Beszámoló az adóztatási tevékenységről

d)    A képviselő-testület 2015. I. félévi munkatervének elfogadása

e)    egyebek

 

Közmeghallgatás időpontja: 2014. november 21. (péntek) 17.00 óra