MEGÉRI???
Írta: szanthoandrea - Dátum: 2014.09.24. 15:43

MEGÉRI???

Baracska Község Képviselő-testületének az augusztusi ülésen meg kellett szavaznia 1,2 millió Ft-ot a központban lévő játszótér felújítására. Az ott lévő játékok már életveszélyesek voltak- nem az időjárás, illetve az idő múlása, hanem rongálás miatt!!

Néhányan abban lelik kedvüket, hogy tönkretegyék mások örömét, hogy bosszúságot okozzanak a többségnek, veszélyeztessék picik életét, ne értékeljék a szépet, a rendet, a tisztaságot.

Ilyen otthoni körülmények közül jönnek – vagy nem, csak nem tudják a szülők, hol van 15-16 éves gyermekük éjjel, aki unalmában csak rongál. Nem is tudom melyik a szomorúbb a két variáció közül ?!

És azokat felmenthetjük-e, akik látják ezeket az eseményeket, de hallgatnak. „Vétkesek közt cinkos aki néma” írta Babits Mihály: Jónás könyve című művében. S teljesen igaza van. Próbálkozhat itt bárki a széppel, a jóval, a fejlesztéssel, ha nincs aki megvédje, magáénak érezze.

A fenti eset  1,2 millió, a „Bruck” gödör  560.000, a szemetesek 100.000, a közlekedési táblák pótlása több százezer, a Vasút utcai kerékpárút padjainak, fáinak  többszöri pótlása, javítása milliós tétel, a Faluház udvarán a kemence javítása százezer,  s még folytathatnám.

Aki mindezt csinálja, aki tud róla, de hallgat - vajon tudja-e (vagy érdekli-e), hogy ez az összeg a falu fejlesztési, esetleg szociális támogatási összegéből  hiányzik?

  Kérem, hogy úgy mint más településen, ne rongáljátok a közöset, a szépet (nem véletlen a tegező hangnem!), ne az legyen a menő, hogy elvágjátok a kötelét a hintának, melyről másnap egy kicsi leeshetne! Nem kérjük, hogy segítsetek, de ne is rongáljatok!!!  S aki látja, s nem vállalja fel az információt – ugyanolyan vétkes a rongálásban, mint az elkövetők. S legközelebb lehet, hogy neki kell majd valami kérésére nemet mondani az akkori testületnek – mert elfogyott a pénz a fenti értelmetlen dolgokra!

Kérem, hogy őrizzük együtt településünket!

Pintérné Bernyó Piroska

Pénzügyi, Informatikai és Településfejlesztési Bizottság elnöke