2011. február, Iskolai Hírek
Írta: - Dátum: 2011.02.02. 23:23

 

 

Tisztelt Olvasók  !              

 

Mire soraimat olvassák, lezárul 2010- 2011-es tanév első fele. Sok-sok munkával, erőfeszítéssel teli félévről számolhatok be. Örömteli versenyekről, programokról néhányat kiemelnék.

 

 

2010. október 6-án Benedek Elek házi mese-és mondamondó versenyt szervezett Nyárainé Boromisza Klára  iskolánk tanulói számára.

Nemzeti ünnepünk megemlékezése a Faluházban 2010. október 22-én került sor. Műsorral 8. osztályunk készült,Adorjánné  Vadas Katalin vezetésével.

Novemberben a felső tagozatosok  Budapesten színházban voltak Székely Miklósné és Homoki Zsuzsa vezetésével.

November 30-án rendkívüli irodalmi órát tartott Vranekné Járányi Csilla  magyar szakos tanár a  7. osztályosokkal a Vörösmarty-szobornál.

2010. december 1-én Vörösmarty Mihály emlékére költői délután volt 1-8. osztályosok számára Nyárainé Boromisza Klára szervezésével.

December 6-án az alsó tagozatosok részére a Palánta bábegyüttes ingyenes előadást tartott. Ezen a napon a Diákönkormányzat szervezésében a Mikulás is megérkezett iskolánkba.

December 10-én körzeti versmondó versenyen (Vereben) két 1. osztályos tanítványunk képviselte iskolánkat.

December 14-én Kézműves foglalkozások voltak. Hagyományunkhoz híven a martonvásári Pápay Ágoston Általános Iskola Készségfejlesztő Speciális Szakiskola és Diákotthon diákjait láttuk vendégül,akiket nagy szeretettel vártunk. Több okból is. Számunkra a diákok és tanáraik régi  jó barátok. Több éve hagyományként minden év adventjében meghívjuk őket kézműves foglalkozásainkra. Fontos nevelési céllal is tervezzük ezt a találkozót. Diákjaink  ezen a délutánon alkothatnak azokkal az iskoláskorú társaikkal együtt,akik fogyatékosságuk ellenére  nagy igyekezettel képesek létrehozni egy-egy kis remekművet.  Csodálatos minden ilyen alkalom élménye, mert jó látni , hogy képesek az örömteli életre,tele vannak szeretettel. Erre az alkalomra vendégfogadást is rendeztünk,majd a tanulókkal beszélgettünk. Homoki Zsuzsanna 4.osztályának szülői finomabbnál, finomabb süteményekkel kedveskedtek erre az alkalomra,melyet ezúton is köszönünk. Ezen a délutánon kézműves foglalkozást tartott: Simon Judit, Kremnitzky Dóra, Adorjánné Vadas Katalin, Toman Ilona, Székely Miklósné, Kertmeginé Márki Borbála, Moharosné Benkő Ágnes.

December 16-án az alsó tagozat részére ingyenes bábelőadás volt.  

December 21-én az alsó tagozatosok Nagykarácsonyba utaztak az osztályfőnökeik kíséretével.

Karácsonyi témahét volt 2.a 2.b  osztályokban, Moharosné Benkő Ágnes és Schaffer Ferencné vezetésével. Részleteiben, fényképekkel későbbiekben honlapunkon (www.kfai.extra.hu) számolunk be.

A naptári év legutolsó és a tanév egyik legszebb ünnepe a Falukarácsony keretében megrendezett karácsonyi  ünnepségünk volt, 2010 december 22-én a katolikus templomban. Igen sok előkészület, szervezés előzte meg az előadást. Köszönjük az elismerő szavakat, mellyel tanulóink és tanáraink szép munkáját dicsérik. Öröm számunkra, hogy évről-évre egyre több szülő, nagyszülő, volt munkatárs  és vendég érkezik erre az alkalomra.

Néhány gondolattal feleleveníteném az ott látottakat, főként azok számára, akik valamilyen oknál fogva nem lehettek jelen.

Sándor Anita  6.osztályos tanuló konferálta be a műsor szereplőit.

Elsőként  iskolánk angol szakkörösei énekeltek, Gitáron kísért Balogh László 4. osztályos tanuló Felkészítőjük:Máli Réka. Majd  2.a és 2.b osztályosok betlehemes műsora következett.

Felkészítőjük: Moharosné Benkő Ágnes és Schaffer Ferencné.

Pálesz Mónika, Csapó Virág, Zsukk Balázs, Angyal Dorina, és Bagdi Emese 1. a osztályos tanulók verset mondtak. Felkészítőjük: Vranekné Járányi  Csilla)

Ferenc Csibi Nóra 1. a osztályos tanuló mesét, Horváth  Celina 1.a osztályos tanuló verset mondott. Felkészítőjük:Vranekné Járányi Csilla

Papp László 1.a osztályos tanuló hegedűn játszott.

Iskolánk énekkarának előadását hallhatták a pedagógusok részvételével.  Vékony Vanda és Németh Nóra 5. osztályos tanulók furulyáztak. Karvezető tanár:uk  Reiner Renáta

Kárpáthegyi Józsefné igazgató köszöntötte Vékony Vanda 5. osztályos tanulót abból az alkalomból, hogy  tanulónk elnyerte a „Jó tanuló,jó sportoló” díjat, melyet  a Fejér megyei Diáksportszövetségtől  kapott.

Ezután Tóth Béla tisztelendő úr  kedves szavait hallhattuk.

Végül  Boriszov Zoltán Baracska község polgármestere  köszöntötte a megjelenteket és meghívta a falu lakosságát a Faluház udvarára forró teára és karácsonyi beiglire.

 

Házi tanulmányi versenyek eredményei:

2010. október 6.  Benedek Elek Mese –és mondamondó verseny

Alsó tagozat:

1-2.korosztályból

I.    helyezés :     Ferenc-Csibi Nóra  1.a osztály         felkészítője: Vranekné Járányi Csilla

I.  helyezés :      Bagdi Emese           1.a osztály          felkészítője: Vranekné Járányi Csilla

II. helyezés:      Horváth Celina         1.a osztály         felkészítője: Vranekné Járányi Csilla

III.helyezés:      Juraszkó Vanessza   2.b osztály         felkészítője: Moharosné Benkő Ágnes

3-4.korosztályból

I.    helyezés :     Csepke Éva             4. osztály        felkészítője:Homoki Zsuzsanna

II.  helyezés :      Kertmegi Borbála   3. osztály        felkészítője:Borsóné Molnár Szilvia

III. helyezés:      Bagdi Zsófia           4.  osztály       felkészítője: Homoki Zsuzsanna

Különdíj: Radics Barnabás                4.osztály        felkészítője: Homoki Zsuzsanna

Felső tagozat:

5-8. osztály

I.   helyezés:   Sándor Anita              6.osztály        felkészítője: Székely Miklósné

II. helyezés:    Vékony Vanda           5. osztály      felkészítője Vranekné Járányi Csilla

III. helyezés:   Sándor Zoltán          8. osztály       felkészítője: Székely Miklósné

Különdíjban részesült: 

Déri Brenda                                     6. osztály         felkészítője: Székely Miklósné

Gyulai Fruzsina                               6. osztály         felkészítője: Székely Miklósné

 

 

2010. december 1. Költői délután Vörösmarty Mihály emlékére.

 

Alsó tagozat:

1-2.korosztályból

 

I.    helyezés :     Horváth Celina   1.a osztály         felkészítője:Vranekné Járányi Csilla

II.  helyezés :      Bagdi Emese     1.a osztály          felkészítője: Vranekné Járányi Csilla

III. helyezés:      Pálesz Mónika   1.a osztály           felkészítője: Vranekné Járányi Csilla

 

3-4.korosztályból

I.    helyezés :     Csepke Nikoletta      4. osztály        felkészítője:Homoki Zsuzsanna

II.  helyezés :      Csepke Éva              4. osztály        felkészítője: Homoki Zsuzsanna

III. helyezés:      Siklódi Gellért          3.     osztály    felkészítője: Borsóné Molnár Szilvia

 

Felső tagozat:

 

I.   helyezés:   Sándor Anita              6.osztály        felkészítője: Székely Miklósné

II. helyezés:    Csepke Vivien            6. osztály      felkészítője Székely Miklósné

III. helyezés:   Vékony Vanda          5. osztály      felkészítője: Vranekné Járányi Csilla

 

Különdíjban részesült: 

Déri Brenda   6. osztály         felkészítője: Székely Miklósné

Szűcs Ildikó   7. osztály         felkészítője: Vranekné Járányi Csilla

 

Körzeti  versmondó verseny - Vereb 2010. december 10.

 

I  .helyezés:  Horváth Celina   1.a  osztály    

különdíjat kapott: Ferenc-Csibi Nóra 1. a osztály    felkészítőjük: Vranekné Járányi Csilla

 

Jó tanuló- jó sportoló díj:

Pályázat útján Vékony Vanda 5. osztályos tanulónk nyerte a Fejér Megyei Diáksport Szövetségtől . A nyertesek a díjat 2010. december 2-án ünnepélyes keretek között vehették át Székesfehérváron. (Ilyen szintű díj elnyerésére iskolánk történetében első ízben került sor !)

A tanulóinkra büszkék vagyunk, a pedagógusok munkáját  köszönjük.

 

 

 

 

 

 

Tájékoztatási  és nyilvánossági kötelezettségemnek eleget téve, örömmel tudatom a Tisztelt Szülőkkel és Minden  jelen Olvasóval, hogy iskolánk  sikeresen megvalósította a 2009. május 13-án kezdődő és 2010. augusztus 31-ével záródó TÁMOP-3.1.4./08/2-2009-0102-es kódszámú Kompetencia alapú oktatás tartalmi fejlesztése a Kozma Ferenc Általános Iskolában című projektben leírtakat a 2009-2010-es tanévben. További 4 éven át fenntartási kötelezettségünk van.  2010. november 30-án eleget tettünk projektzáró elszámolási kötelezettségünknek az OKM Támogatáskezelői Igazgatósága felé.

Iskolánk nevelőtestülete továbbra is nyitott  módszertani kultúrájának korszerűsítésére és a korszerű oktatási módszerek alkalmazására. Úgy érezzük iskolánk jövőjét pozitívan befolyásolja e program alkalmazása.

A program keretében megvalósuló infrastrukturális fejlesztések összekapcsolódnak a  szükséges szakmai (tartalmi,módszertani) fejlesztésekkel,annak érdekében, hogy azok egymás hatásait erősítve, komplex módon járuljanak hozzá az oktatás minőségének javulásához.

Előző hírekben már adtam tájékoztatást a TIOP-1.1.1-07/1.2008-0376 azonosítószámú  megnyert pályázatról, mely „A Kozma Ferenc Általános Iskola Informatikai infrastruktúra fejlesztése” című projekt. Mely által  9.653.238 Ft támogatásban részesül iskolánk.

A projekt kezdő időpontja 2010. december 1, a megvalósítás tervezett határideje. 2011. július 30.

 

Elkövetkezendő programok, tervek:

 

2010. január 14.        I. félév vége

2010. január 17.        Osztályozó értekezletek

2010. január 21.        Félévi értesítők   kiadása

2010. január 22.        Írásbeli felvételi vizsga a 8. osztályosok számára (szombaton)

2010. január 24.        Nevelőtestületi  félévi értekezlet  du. 2 órától

2010. január 25-28.  Szülői értekezletek (értesítés szerint)

2010. február 10.      8.osztályosok értesítése a felvételi eredményekről

2010.február 18.       Jelentkezési lapok elküldésének utolsó napja a középiskolákba

2010. február 19.      Farsangi bál a Faluházban ( szombaton)

 

A Farsangi bállal kapcsolatban a következőkről tájékoztatom a Kedves Szülőket:

Minden segítőkész, idejét nem sajnáló szülő munkáját  várjuk és előre is köszönjük

Nemcsak a Szülői Szervezet kijelölt képviselői vállalhatnak munkát a rendezvény lebonyolításában, hanem minden szívesen segítő Szülő, aki a Szülői Szervezet tagja. Hasonlóan, ahogy a Szüreti mulatság és bál lebonyolításában is példaértékűen dolgoztak. Szokás szerint a szervezéssel kapcsolatban a Szülői Szervezet tagjainak meghívót küldünk 

 

 

Köszönöm a  megtisztelő figyelmüket!

 

Kárpáthegyi   Józsefné

igazgató