Közbisztonsági lépések
Írta: szanthoandrea - Dátum: 2014.01.16. 19:14

Közbiztonsági lépések



Községünknek hosszú-hosszú éveken át volt körzeti megbízottja, illetve valamely tanácsi majd önkormányzati épületben volt található a rendőr irodája. Aztán már régóta nem volt sem iroda, sem körzeti megbízott. Pontosabban körzeti megbízott papíron létezett, de mivel a valóságban keveset láttunk belőle, nem éreztük a rendőr jelenlétét.
Talán éppen ezért örültünk sokan annak, hogy október 14-én a Kossuth utca 18. szám alatti önkormányzati ingatlanon átadhattuk a Körzeti Megbízotti Irodát.
Amikor megvásároltuk ezt az ingatlant, mindenképp olyan célra szántuk, hogy az a település javát szolgálja. Ezért alakítottuk át az egyik volt lakást irodának. Bízom benne, hogy ezentúl sűrűbben láthatjuk a körzeti megbízottunkat a településen és az irodájában, ahol megfelelő körülmények között tudja feladatát ellátni. Természetesen ezzel a lépéssel csak megkezdeni akartuk a közbiztonság javítása érdekében teendő feladatainkat. Tulajdonképpen a rendőri iroda átadásával párhuzamosan beadásra került egy pályázat, amelynek sikeressége esetén a Polgárőrségünk új gépjárművet vásárolhat. Amennyiben lesz rá pályázati lehetőség, úgy biztosan, ha nem akkor a költségvetés függvényében megkezdjük a település térfigyelő kamerákkal történő felszerelését. Persze ezek az anyagi áldozatokat követelő döntések nem fogják teljes mértékben megszüntetni azokat a problémákat – gondolok itt az esti köztéri rongálásokra – amelyeket nagyobb odafigyeléssel egyszerű állampolgárként is megakadályozhatnánk.
Visszatérve a rendőri irodához és körzeti megbízotthoz arra kérem Önöket, hogy problémáikkal, észrevételekkel, jelzésekkel segítsék a körzeti rendőrünk munkáját, hiszen az ő eredményessége javítja a mi biztonságérzetünket.

                                        Boriszov Zoltán
                                          polgármester