Falunapi események
Írta: szanthoandrea - Dátum: 2014.09.24. 16:09

Falunapi események

Képviselő-testületünk minden évben törekedett arra, hogy változatos, színes, szórakoztató programot tudjon biztosítani a leglátogatottabb községi rendezvényen, a Falunapon.

Néhány év kihagyás után a népművelő kezdeményezésére az idén ismét meghirdetésre került a főzőverseny. Bevallom, kicsit tartottam tőle, vajon lesznek-e néhányan, akik felvállalják, hogy a kiszámíthatatlan időjárási viszonyok között, a szabadban, minden szükséges kelléket, energiaforrást magukkal hozva úgy vállalják a meghatározott étel elkészítését, hogy az zsűrizve is lesz.

A 9 órai kezdés előtt azonban örömmel tapasztaltam, hogy sorra érkeztek csomagjaikkal a lelkes, vidám hölgyek és urak, egyszerre kellemes hangulatú nyüzsgés alakult ki a főzésre kijelölt területen. Előkerültek a bátorító folyadékot tartalmazó butykosok, elkezdtek suhogni a gázégők, pattogni a fahasábok, a bográcsokban sisteregni a piruló hagymadarabok. Keveredett a barack, szilva és hagyma illat, megszólaltak a zenedobozok és egyre magasabbra hágott a jókedv. Átadásra kerültek az önkormányzat által biztosított 3 kg mennyiségű lapockatömbök, melyek gyors szeletelés után bekerültek a kondérokba. Az ízesítéshez használt fűszereket a csapatok hozták magukkal, összetételét titkosan kezelték, s kóstolgatás közben bele-bele szórtak egy csipetnyit a rotyogó húskockák közé. A kisebb-nagyobb főzőkanalat hol egyik, hol másik csapattag ragadta magához, hogy egy-egy kavarással is hozzájáruljon a sikeres főzéshez. Időközben a levegőben már a pörköltillat dominált, a kíváncsiskodók (köztük én is) nagyokat nyeltek, s nézték az órát, mivel 12 óra volt az étel elkészültének határideje. Egyszer csak megszólalt a szomszédos templom harangja, mintha csak megrendelésre jelezte volna az időt. Egy kis sürgés-forgás, egyeztetés, kenyérszelés, uborka előkészítés, s a zsűri elhelyezkedett a kóstoláshoz. A csapatok által tálba rakott porciók egy számmal ellátva kerültek elénk, nem tudtuk, hogy melyik szám, melyik csapatot jelzi. Úgy gondoltuk így lehet elfogultság nélkül, csak a kész ételre koncentrálva véleményezni.

Nagyon igazságosak kívántunk lenni, minden adagnak néztük a színét, zsírtartalmát, sűrűségét, állagát, illatát, fűszerezettségét, s mindezt egybevetve a kóstolással alakítottuk ki álláspontunkat. Nehezen született meg a döntés, mivel egytől egyig minden adag finom és ízletes volt, akár mindegyik lehetett volna első helyezett is. De úgy gondoltuk, hogy mégis keresünk valami különbözőséget, ami egyedivé teszi. Aztán addig-addig kóstolgattunk, míg megtaláltuk az eltérést. Volt, amelyiknél a zsírszegényebb, ezáltal egészségesebb volta, sűrűsége, kiemelkedő illata, különleges íz világa, klasszikus pörkölt jellege, gusztusos, szép színe került előtérbe, de volt, amelyiknél egy-két húskocka keménységét vagy túlzott omlósságát, inkább tokány jellegét illetve időn túli elkészültét észrevételeztük. Döntésünk alapján egy I. helyezett, kettő II. helyezett, kettő III. helyezett lett, s még 2 csapatnak köszöntük meg ízletes pörköltjét. Munkájukat egy üveg borral jutalmaztuk, az I-III. helyezéshez fakanál is dukált.

Azt majdnem kifelejtettem, hogy Tóthné dr. Kolumbán Ottilia és dr. Mayer András képviselőtársaimmal kaptuk a feladatot és végeztük a finom pörköltek kóstolását, illetve zsűrizését.

 

            Az ételkülönlegességek bemutatóján Kata aludttejes prószáját és Tünde cobbler (ejtsd: kobler) nevű desszertjét kóstolhatták meg az érdeklődők.

            A cobbler gyümölcs alapon linzeres tésztával sült édesség. Egész évben változatosan, mindig az idénynek megfelelő gyümölccsel készíthető.

            A prósza kefirrel készült palacsintatészta jellegű alapon, tejföllel és lekvárral gazdagítva sütött édesség.

            Mindegyik egyszerűen elkészíthető, de valóban különleges és finom nasi. (A receptek az interneten megtalálhatók!)

 

Be kell látni, hogy a jó hangulatú falunaphoz hozzátartozik a főzőverseny, a kóstolás, lakmározás, aztán jöhet a móka és kacagás.

 

            Az is bebizonyosodott, hogy sok ügyes, szorgos szakács és kukta van falunkban és talán még többen vagyunk, akik kedveljük a jól elkészített ételeket, finomságokat.

 

                                                                                                          Becsei Andrásné