Vigyázat! Besurranó tolvajok!
A kellemes, tavaszi idő beköszöntével minden évben megfigyelhető, hogy megnő a besurranásos lopások száma. A hosszú téli napok után örömmel engedjük be a napsugarakat lakásunkba, élvezzük a kerti munkát, s utána a jól megérdemelt pihenést egy fa árnyékában. Szívesen beszélgetünk szomszédjainkkal, barátainkkal a jó levegőn. Ahhoz, hogy jogsértés ne rontsa el hangulatunkat, érdemes az alábbi bűnmegelőzési szabályokat betartani.
-
Ha otthon tartózkodunk, napközben is zárjuk be a bejárati ajtót, hiszen nem biztos, hogy észrevesszük a hívatlan látogatót! Miközben a szobában tévézünk, a tolvaj csendben magával viheti a bejárat közelében található értékeinket. A zsákmány többnyire táska személyes iratokkal, készpénzzel. Az anyagi veszteségen túl, ilyenkor az okmányok pótlása csak fokozza a kárt és a bosszúságot.
-
Ha csak rövid időre hagyjuk el lakásunkat, vendégeinket kísérjük ki vagy éppen ismerőseinkkel váltunk pár szót, akkor is mindig zárjuk be az ajtót!
-
A szellőztetéssel is legyünk óvatosak! Ne hagyjuk kitárva földszinti lakásunk ablakait, ha nem tartózkodunk a szobában! Elég egy pillanat és a tolvaj már bent is van a szobában és viszi, amit értékesnek talál. Ugyanez igaz a függőfolyosóra nyíló ablakok esetében is.
-
Aki kertes házban lakik, ne felejtse el, elképzelhető, hogy a kerti munka hevében fel sem tűnik a rossz szándékú látogató érkezése! Amíg a kert hátsó végében dolgozunk, vagy esetleg csak kint pihenünk, a nyitva hagyott kapun, ajtón keresztül a tettes gond nélkül bejuthat otthonunkba, és észrevétlenül távozhat értékeinkkel együtt.
Igaz a mondás, alkalom szüli a tolvajt. Ne segítsük hozzá az elkövetőket a könnyű zsákmányhoz! Egy kis odafigyeléssel óvjuk magunkat az áldozattá válás bosszúságától!
Az egymásra való odafigyelést, a gyors és pontos jelzésadást az intézkedő hatóságoknak továbbra is kérjük Önöktől! Ne fordítson hátat, ha bűncselekményt lát, forduljon bizalommal a rendőrséghez, hívjon minket a 112-es segélyhívó számon!
Gárdonyi Rendőrkapitányság
|